Hirdetés
 
Ma 2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás napja van.
szekelyujsag88-1.jpg
Hirdetés

Svájci segítség turizmusfejlesztésre

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDF | Nyomtatás | E-mail

Immár negyedszer érkeztek Háromszékre a svájci Lucern turisztikai egyetemének diákjai, ezúttal 51-en, s õket 5 tanár kísérte.

A 2007-ben beindított kapcsolat elsõsorban Kovászna fejlesztését célozta meg. Elsõ alkalommal felleltározták a helyzetet, az adottságokat a  konkrét tervek kidolgozásához. 2008-ban honlapot terveztek a fürdõvárosnak, illetve a szívkórház fejlesztési lehetõségeivel foglalkoztak, parkosítására készítettek terveket, melyeket meg is valósítottak. 2009-ben a panziók fejlesztésére alkottak receptet, és hangsúlyozták a souvenir üzletek fontosságát, a turizmus oktatásának bevezetését, valamint egy turisztikai információs iroda beindítását. Az idén a Kovásznán dolgozó 35 diák mellett tízen Árkoson tanyáztak, s öten Buzãu megyében egy svájci önkéntesnél. Mind a három csoport újabb fejlesztési tervet készített. A kovásznai iskolában órákat tartottak, kidolgozták a tervét egy „citytour” vonatocska megvásárlásának és mûködtetésének, hetes turisztikai csomagot készítettek hegyi túrákra. Ezúttal a sepsiszentgyörgyi panziók fejlesztésével is foglalkoztak, s workshopot tartottak a megyeszékhelyi turisztika szakos egyetemistákkal.

 

 

 

 

Elemezték Svájc turisztikai állapotát, melybõl okulni lehet, azt, hogy miként kell közismertté tenni a turisztikai potenciált, dolgozatot írtak a „A karrierépítés lehetõségei a turizmusban”, illetve „Az egészség perspektívái a turizmusban” címmel. Minden szakterületen hangsúlyozták legalább az angol nyelv ismeretének a fontosságát. Szemet szúrt viszont, hogy  nem tudni kinek a sugallatára,  a városi traktor húzta kisvonat útvonalának megállapításánál csak ortodox templom látogatása szerepelt megállóként a természeti érdekességek mellett, a székely hagyományokról teljesen elterelték a figyelmüket. Igen tanulságos volt Árkoson a vendégházak tulajdonosai számára szervezett egynapos tanfolyam, amelyen 16 panziós vett részt, és a vendéglátás alapszabályait ismételhették át együtt. Ajánlották a panziósok együttmûködését, közös programok kidolgozását, mert – amint nagyon szemléletesen ábrázolták –  így egy meg egy az három. Újdonságként szolgált a fogyasztói hûségkártya bevezetésének ötlete ezen a területen. Mindezt igen színvonalas és hangolatos elõadások keretében ismertették. Úgy búcsúztak, hogy októberben ismét el fognak jönni.

Gazda Zoltán
Hirdetés

Idõjárás

© Székely Újság 2008