Hirdetés
 
Ma 2010. szeptember 10., péntek, Nikolett és Hunor napja van.
szekelyujsag88-1.jpg
Hirdetés

Kitekintő

Kitekintő

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Brüsszel
• Néhány hónapon belül indulhat az uniós mikrohitelezés, miután csütörtökön az Európai Parlament (EP) döntött az új program finanszírozásáról. Az uniós intézmények által kötött megállapodás értelmében az EU mostantól négy éven át összesen 100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetû emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre. A mikrohitel a nemzetközi gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került embereknek és a sebezhetõbb csoportoknak adhat megélhetési lehetõséget.

• A pénzügyi nehézségekkel küzdõ Görögországot támogató nyilatkozat lett a legfontosabb eredmény az európai uniós tagországok vezetõinek csütörtökön Brüsszelben tartott informális találkozóján. A vezetõk a szükség esetére kilátásba helyezett segítség mellett felszólították Athént, hogy végezze el házi feladatát, és valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot. Az uniós elnök Herman Van Rompuy kezdeményezte kormányfõi találkozó hivatalos témái voltak: a következõ tíz év átfogó gazdasági programjának elõkészítése, a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia tanulságainak levonása és a haiti helyzet. Görögországnak az euróövezet stabilitására is kockázatot jelentõ pénzügyi nehézségeire tekintettel fogadták el a segélynyújtást.

• Az anyasági szabadság mintájára európai szinten vezessenek be apasági szabadságot is – javasolja az az elõterjesztés, amelyet szerdán szavazott meg Strasbourgban az EP a nemek közötti esélyegyenlõségrõl.

Moszkva
Május 9-én, a második világháborús gyõzelem 65. évfordulója megünneplésére rendezett díszszemle napján amerikai, brit és francia egységek is felvonulnak Moszkvában. Ehhez mindhárom ország beleegyezését adta – jelentette be csütörtökön, február 11-én Vlagyimir Kozsin, az elnöki javak kezelõje.

Budapest
• Tizedével csökkent a vendégforgalom tavaly a magyarországi szálláshelyeken – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentésébõl. A vendégéjszakák csökkenése az ország valamennyi régiójában bekövetkezett, Budapestet és a Balatont pedig kiemelten érintette a visszaesés.

• A fogyasztói árak idén januárban a várakozásokat jóval meghaladó ütemben nõttek, a tavaly januárihoz képest 6,4 százalékkal, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 1,4 százalékkal. Londoni elemzõk átlagosan 5,70 százalékos inflációt vártak. A Napi Gazdaság által közölt várakozások 5,8 százalékos inflációról szóltak. A maginfláció az idén januárban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 5,1 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi árindex 5,3 százalék, havi 1,5 százalék volt. Tavaly januárban a havi áremelkedés 0,6 százalék, az éves 3,1 százalék volt, a 2009. évi infláció pedig 4,2 százalékot ért el – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

• A harmadik negyedévben 7,1 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke az elõzõ év azonos idõszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az elõzõ negyedévhez képest 1,8 százalékkal csökkent.

• Több százan kísérték utolsó útjára Fekete Gyula írót, a Magyar Írószövetség korábbi alelnökét a Farkasréti temetõben. A háromszoros József Attila-díjas író, szociográfus 88 éves korában, január 16-án hunyt el. Az író 1922-ben Mezõkeresztesen született. 1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára volt, majd decemberben letartóztatták, és csak 1957-ben szabadult. 1965-tõl a Budapest címû folyóirat szerkesztõje, 66-tól az Egy korty tenger címû rádiós sorozat szerkesztõje volt. Vitáival a GYES bevezetését, a családok támogatását szorgalmazta.

• A legtöbb erõszakot vagy egyéb, a kiskorúak számára ártalmas elemet tartalmazó ajánlót a kereskedelmi csatornák tûzték mûsorukra 1999 és 2008 között – állapította meg a magyar Országos Rádió és Televízió Testülete (ORTT). A médiahatóság 1999 óta méri a mûsorok elõzeteseiben fellelhetõ, a kiskorúak számára ártalmas elemeket. Az ORTT a vizsgálat során tíz televíziós csatorna – az MTV1, a TV2, az RTL Klub, a Duna TV, a Viasat3, a Hálózat TV, a HBO, a Cool TV, a TV3, a Satelit TV – ajánlóit elemezte az említett idõszakban, de a kutatás állandó résztvevõjének csak az MTV1, a TV2 és az RTL Klub tekinthetõ. A testület az adatfelvétel során a hétköznap 16 és 24 óra, míg hétvégén a 8 és 11, valamint a 16 és 24 óra között bemutatott beharangozókra koncentrált – olvasható az MTI-hez eljuttatott elemzésben. A vizsgált idõszakban, az elõzetesekben mért „erõszakarány” 39 százalék volt, a megfigyelt 36 095 mûsorajánló közül 14.171 tartalmazott erõszakos jelenetet. A 36 ezer beharangozóban több mint félmillió jelenetet rögzítettek, amelynek 13 százaléka tartalmazott agreszsziót. Ez azt jelenti, hogy egy elõzetesben átlagosan öt agresszív jelenetet láthattak a nézõk. Az elemzés rámutat a kereskedelmi és a közszolgálati médiumok közötti különbségekre is: a legtöbb erõszakot vagy egyéb, a kiskorúak számára ártalmas elemet tartalmazó ajánlót a profitorientált csatornák tûzték a mûsorukra. A csaknem tíz év alatt az elõzetesek vágóképein minden második alkalommal erõszakos cselekmény jelent meg.

London
Elütött egy rendõrt András yorki herceg, aki ellen a Scotland Yard vizsgálatot indított. A 49 éves András – II. Erzsébet királynõ másodszülött fia – a pénteki sajtóbeszámolók szerint a királyi család londoni rezidenciája, a Buckingham-palota egyik oldalsó kapuján akart behajtani, de útját állta két japán turista. A turisták nem vették észre a nagy sebességgel közeledõ hercegi terepjárót, és a palotát õrzõ rendõrök egyike próbálta elterelni õket a jármû elõl. András azonban nekihajtott a rendõrnek, aki karsérülést szenvedett. The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap rendõrségi forrásai szerint a yorki herceg meg sem állt, de még csak nem is lassított az ütközés után, hanem továbbhajtott, „mintha mi sem történt volna”.

Washington
Sikeres lézerfegyver-kísérletet hajtott végre az amerikai hadsereg, a speciális légi jármûrõl kibocsátott sugarakkal egy ballisztikus rakétát semmisítettek meg. A kísérletet közép-európai idõ szerint pénteken kora reggel hajtották végre a Csendes-óceán fölött, nem messze a kaliforniai partoktól. Egy Boeing 747-es repülõgépet alakítottak át a kísérlethez, és a géprõl kibocsátott lézersugarakkal még emelkedési fázisban sikerült megsemmisíteni a célpontnak kijelölt rakétát a tájékoztatás szerint.
Forrás: hvg.hu, MTI, Duna TV
Összeállította Thot
Hirdetés

Idõjárás

© Székely Újság 2008