Budapesti mókuskerék pörgésében

2010. február 16. kedd, 00:00

– beszélgetés Héjja Laura üzletasszonnyal –
Boldogulni vágyó, tehetséges háromszéki fiatalok itthon nem találják/találták az utat, amelyen járni szeretnének/szerettek volna, s ez a keresés idegenbe kényszeríti/kényszerítette õket.
Héjja Laura Brassóban született 1970. július 29-én. Kovásznán a Faipari Líceumban érettségizett, s még meg sem száradt a pecsét érettségi diplomáján, hátizsákkal a hátán átlépte a román-magyar határt. Húsz éve él Budapesten, ahol elmondása szerint az élete mókuskerékben forog, alig van ideje kedvenc idõtöltéseire, csak a munkának és fia nevelésének él.

Miért jutottál arra az elhatározásra, hogy más hazát válassz magadnak?
– Nem is tudom, honnan kezdjem... Nagyon régen volt, húsz éve. 18 éves voltam, a könnyebb megélhetési vágy és az álmaink hajtottak, nem a hazaválasztás. Akkor jobbnak láttuk, illetve több lehetõséget láttunk itt. Ma már azt mondom, lassan 40 éves fejjel, hogy nem vágnék bele úgy, mint akkor.
Akkoriban családi gondjaink voltak, nagymamánál laktam, nem voltam könnyû helyzetben, és változtatni akartam. Nem tudtam, hogy ennyi küszködés vár rám, ha elhagyom az otthonom. Nyilván, ha az ember tudja, hogy elesik, leül. Több lehetõségem is adódott akkor: Zágonból ki akartak küldeni Belgiumba. Nagymamám félt elengedni olyan messzire, ezért lett Magyarország, mert közelebb van. Aztán meg magánéletileg is beleszólt kicsit a szerelem is. A volt férjemmel együtt jöttünk ki, hátizsák a hátunkon, egy-két váltó ruha, és belevágtunk szó szerint a nagybetûs életbe. Németország volt a cél, mivel a volt férjem unokatestvérei ott tartózkodtak, de Budapesten ragadtunk le, a papírok miatt.
Így utólag visszanézve, biztos vagyok benne, hogy otthon is helyt tudtam volna állni, hiszen szorgalommal, tanulással, igyekezettel, célokkal, pozítiv mentalitással mindenhol helyt lehet állni. Mindkét országban kell küszködni, talán otthon stresszmentesebb lett volna.

Hogy sikerült meghonosodnotok Budapesten?
– Dolgoztunk éjjel-nappal, több állásom volt. Közben összeházasodtunk, a tartózkodási engedélyre egy évet kellett várni, addig is tettük a dolgunkat. Albérletet kerestünk, dolgoztunk, és éltük az életünket. De a házasságunk nem mûködött, válás lett a vége, amikor a fiunk, Norbi 3 hetes volt. Onnantól kezdve egyedül, teljesen egyedül teszem a dolgom. Meg kellet élni, egy babát etetni, gondozni. Ezért sokat dolgoztam, tanultam, és igyekeztem helytállni a nagyvilágban, az életben. Sokkal nehezebb volt egyedül megküzdenem mindenért, mintha otthon lettem volna, Zágonban a gyermekkel, de haladtam így is a lehetõségeimhez mérten.
Hál’istennek nagyon sok ismerõsi, baráti kapcsolatot tudtam kialakítani optimista, kommunikatív énemnek köszönhetõen, és azt hiszem, ez a legfontosabb az életben, hogy talpon tudtam maradni itt, a nagy idegenben.

Beszélnél a jelenedrõl?
– Könyvelési pályán dolgozom. Ezt többnyire Norbi miatt választottam, mert anyaként is helyt akartam állni, és valamibõl azért élnünk kellett. Most van egy cégem, melynek a fõ profilja könyvelés. Más tevékenységeim is voltak/vannak: például divat-cipõ üzlet. Próbálok több lábon állni. Van két alkalmazottam, én magam könyvelõként dolgozom saját cégemben. Van bõven teendõm. S emellett még mindig tanulok, és nyitott vagyok, hogy változtassak az életemen.
Most talán kívülrõl szépnek néz ki az életem, külföldi kirándulásokat is megengedhetek kis családomnak, de azért rengeteg küzdelmem volt, hogy idáig eljussak, végig jártam mindenféle ranglétrákat. Bár húsz éve élek Budapesten, még mindig akadnak nehézségek, de most már rendelkezem rutinnal és bölcsességgel, így könnyeben veszem az akadályokat.
Amióta elváltam – tizenöt éve –, azóta nem mentem bele újabb kapcsolatba, mert kerültem a konfrontálódásokat, majd elõbb-utóbb annak is eljön az ideje, addig a gyerekem is nagyobb lesz. Most a legfontosabb számomra, hogy neki mindent megadjak, amire szüksége van.

Van úgy, hogy elkap a honvágy? Lélekben hogy lehet kiszakadni Háromszékbõl?
– Honvágyam már nem igazán van, amióta internet, skype, repülõ, jobb autóút van. Régebben mindig megszenvedtem, ha haza mentem, nehéz volt visszajönni, és itt is szenvedtem pár hétig. Ma már ezt másképp fogom fel, és amióta gyermekem van, õ a mindenem, életem értelme, õ az én kis családom, és érte élek, tennem kell a dolgom a jövõje érdekében, ezért ma már kevés idõm jut lelkizni. Azért elõfordul, hogy  nosztalgiázom, otthoniakkal álmodom.
A régi barátságaim, a háromszékiek is, az itteniek is megvannak mai napig, csak gyõzzem ápolni. Ha haza látogatok, otthon szednek szét, azt sem tudom, kit látogassak meg. Ennek külön örülök, hogy még két évtized távlatából is fontos vagyok nekik.

Ha itthon is megélhetést találnál, hazatelepednél Zágonba?
– Hogy családom lett, onnantól kezdve az én saját dolgaim, álmaim másodlagosak. Fontosabb a gyerekem élete, jövõje. Õ mivel itt született, itt kezdte el az óvodát, iskolát, neki itt van az élete, ezért én már nem változtathatok. Majd õ is lesz felnõtt, és a döntés joga õt is utoléri, akkor elhatározza, hol szeretne élni. A mai gyermekek már más világban nõnek fel, és más a gondolkodásuk, mások a lehetõségeik. Nekem mellette a helyem, hogy mindenben támogassam, bármi is legyen a döntése. Ha otthon, Zágonban született volna, ugyanígy foglalkoztam volna vele, mint itt, Budapesten.
Itt az egyik legnívósabb Tehetséggondozó Gimnáziumába jár, kilencedik osztályos. Nagyon jó tanuló, most választották meg iskolai csoportvezetõnek, beválasztották az iskolai zenecsapatba, mert nagyon jól gitározik, ráadásul önszorgalomból. Aztán benne van a Harsányi Gábor színész stúdiójában mint musicalszínész, mert jól énekel is. Ide már negyedikes kora óta jár, és imádja. Teniszezik egy éve intenzíven, éppen most járok utána annak, hol lehet versenyekre indítani, illetve mesteredzõhöz vinni, hogy jobban fejlõdjön. És lassan két éve rubikkockázik hobbi szinten, de bajnok már, tavaly óta járunk külföldi versenyekre, és mindig 5-6 érmet hazahoz. Nagyon büszke vagyok rá. Összegezve ez az életem, gyermekem visszaigazol mindenben, s én neki élek, mindent õérte teszek.
Amire külön büszke vagyok, hogy fiam imádja Erdélyt, mert sokat járunk haza. Szeret ott lenni, és ez nagy öröm nekem. Arra is büszke vagyok, hogy Erdélyben születtem, ott gyerekeskedhettem. Az itteni barátaimnak szoktam mondani, ha még egyszer világra jöhetnék, Erdélyben születnék meg újra.